Dr. Veszelovszky Iván életútja
Váratlanul és úgy gondolom érdemtelenül ért a megtisztelő felkérés, hogy szakmai lapunkban beszámoljak életutamról. Ahhoz a szülész-nőgyógyász generációhoz tartozom akik szerencsésnek mondhatják magukat, mert az elmúlt fél évszázad soha nem látott szakmai fejlődésének lehettek részesei.
Azt gondolom negyvennyolc éves munkám során különöset nem tettem, csak végeztem a dolgom és nem tértem ki a szakmai kihívások elől.
1938 február 7-én születtem a Jugoszláv Királysághoz tartozó Zomborban. Néhány évvel később Magyarországhoz,1945-ben Jugoszláviához, majd a közel múltban Szerbiai Köztársasághoz tartozik a város. Ez a változás nem ritka jelenség a mozgalmas Kárpát-medencében, mint ahogy az sem, hogy őseim révén legalább négy vér folyik ereimben. Apai részről lengyel és magyar, anyai ágon sváb és szerb.
1790-ben II.Lipót császártól nemesi címet kapott egyik apai ősöm, de sem apám sem én nem használtuk a Zólyomi előnevet. Ükapám mint falusi orvos az 1800-as évek második felében még otthon, konyhaasztalon operált vakbelet, vezetett háznál szüléseket. Másik felmenőm Budán tisztifőorvos volt és rendelkezett szülészmesteri oklevéllel is. Apai nagybátyám háziorvos volt. Anyai ági nagybátyám a Novi-Sadi Egyetemen belgyógyász professzor, unokahúgom ugyanitt nőgyógyász onkológus professzornő, unokabátyám farmakológus volt. Feleségem gyermekgyógyász, lányaim is orvosok.
Apám a Monarchia tengerészeténél hadbíró volt. Az összeomlás után Zomborban polgári bíró, majd 1941-tól a Szegedi Ítélő Tábla tanácselnöke. A Rákosi korszakban idő előtt nyugdíjazták, házunkból kitelepítettek bennünket. Édesanyám tanárnő, bátyám gyógyszerész, nővérem titkárnőként élte le életét.
Szegeden jártam általános iskolába és mivel osztályidegennek minősítettek az Építőipari Technikumba iskoláztak be. Édesanyámnak és igazgatónőmnek köszönhetően végül sikerült a Szegedi Radnóti Miklós Gimnáziumba beiratkoznom. Itt kiváló tanáraim voltak. Dr Vissi Józsefnek köszönhetem, hogy egy életre szólóan megszerettem a történelmet és irodalmat. Kertész Ferenctől kaptam a sport szeretetét. A kézilabda, kosárlabda és atlétika alapjait Ő tanította. Előző két sportágat versenyszerűen űztem évekig. Sportszeretetemnek köszönhetem, hogy később teniszeztem. Síelek, vitorlázom és kerékpározok ma is. Kezdetben torna tanár, majd jogász akartam lenni. Szüleim inspirációjának köszönhetően végül orvostanhallgatónak jelentkeztem 1956-ban.
Mint első éves orvostanhallgató beléptem a MEFESZ-be, alakuló gyűlésén részt vettem az Ady téri nagy előadóban. A szegedi tüntetéseken részt vettem. Egy alkalommal államvédelmisek /ÁVH/ vízágyúval eláztatva bennünket, menekülésre késztettek a Kendergyártól /ma Árkád Áruház/. Egy kollégiumba futottunk. A forradalom leverése után egy alkalommal munkásőrök megpofoztak igazoltatás közben, csupán azért mert kiderült, hogy egyetemista vagyok.
Egyetemi éveim alatt kiváló professzorok előadásait hallgathattam. Gellért Albert anatómia, Karády István kórélettan, Korpássy Béla kórbonctan, Ivánovics György mikrobiológia, Jancsó Miklós gyógyszertan, Földi Mihály és Julesz Miklós belgyógyászat, Petri Gábor és Láng Imre sebészet, Boda Domokos gyermekgyógyászat, Szontágh Ferenc szülészet-nőgyászat.
Negyed éves koromban demonstrátor voltam a Mikrobiológiai intézetben, előtte harmad éves koromban ugyanitt diákkörös hallgató. Ekkor pályamunkát is írtam, mellyel helyezést és pénzjutalmat kaptam. Nyári szünetek alatt a Köjálban dolgoztam mint laboratóriumi segédasszisztens. Ebben az időszakban érthetően mikrobiológus akartam lenni. Később inkább sebész, kifejezetten urológus. Barátkoztam azzal a gondolattal is, hogy a medicina királynőjével, a belgyógyászattal jegyezzem el a jövőmet. Mindig, és mai is azt gondolom, hogy aki nem ért a belgyógyászathoz az nem lehet jó sebész, nőgyógyász vagy bármilyen orvos. Végül azért lettem szülész-nőgyógyász mert szigorló évem alatt megszerettem a műtői és szülőszobai ténykedést, a fegyelmezett kitartó munkát. Nem utolsó sorban Szegeden szerettem volna maradni minden áron családi okok miatt. Kórházban nem volt csak laboratoriumi és szülészeti gyakornoki állás. Hatod éves koromban hetente két alkalommal ügyeltem a szülészeten a legöregebb szakorvossal. Egyre több orvosi munkát bíztak rám. Tudták és én is tudtam, hogy az osztályon szeretnék maradni állásban diplomám után. Megismertek és én is tisztában voltam, hogy mit vállalok. Cum laude szereztem diplomát és másnaptól a szülészeti osztályon dolgoztam. Főnököm, az osztályvezető főorvos Bódis Lajos volt, aki szorgalmával végül c. egyetemi tanár lett. Szigorú, fegyelmet és rendet követelt meg mindenkitől. Sokat és gyorsan operált. A műtéteket mi altattuk, maszkos inhalációs narcozissal. Havonta tízet ügyeltünk, utána, nem volt pihenőnap.
Kevesen voltunk az osztályon orvosok, de nővérek is. A várost nem hagyhattuk el, telefon mellett kellett tartózkodni annak ellenére, hogy évekig nem volt telefonom. Taxi jött értem sürgős behívás esetén. Minden műtéthez éjjel nappal az osztályunk orvosait behívták. Csak szabadság alatt hagyhattuk el a várost. Mai orvos szemével ez elképzelhetetlennek tűnik. Külföldi folyóiratokból referáltunk heti rendszerességgel. Két éves orvos koromban már előadást tartottam a kórházi tudományos ülésen. Részt vettünk a Szegedi Egyetem havi tudományos ülésein. Az l. sz. Budapesti Szülészet-Nőgyógyászati Klinikán is abban az időben két havonta volt szakmai összejövetel. Ide is rendszeresen feljártunk. Első dolgozatom 1967-ben jelent meg kórházunk tudományos munkásságát tartalmazó évkönyvben "Idő előtti burokrepedés kórismézése Nilus-kék festéssel" címmel. A dolgozat egy évvel később a Magyar Nőrvosok Lapjában is megjelent. Megszerettem a tudományos munkát, az előadás tartását és publikálást. 1968-ban jeles eredménnyel szakvizsgáztam Szontágh professzor úrnál.
Feleségem gyermekgyógyászként vezette az újszülött részleget. Újításként közösen vezettük be a magzatélesztés akkor újszerű módszerét. A hideg-meleg vizes ingerlés a lóbálás helyett a légutak leszívása utáni maszkos, majd Cole tubuson keresztüli oxygenisálást. Szomorúak voltunk amikor koraszülöttek, császármetszéssel született újszülöttek diabeteses anyák újszülöttjeit elvesztettük mindenféle beavatkozás ellenére. Ilyenkor a boncolás hyalin membrán betegséget (HMB) írt le. Akkor ezt mindenki gyógyíthatatlan kórnak tartotta. Liggins 1972-ben megjelent cikke után 2 hónappal én is elkezdtem a veszélyeztetett anyáknak Dexamethasont adni. Csökkent az újszülöttkori légzési zavar, a perinatalis veszteség. Éreztem, hogy ebben a témában lehetne kutatást végezni humán és állatkísérletes vonatkozásban is. Főnököm támogatott elképzeléseim megvalósításában.
A Szegedi Akadémiai Bizottság és a Szegedi Orvostudományi Egyetem Tudományos Ülésén 1974.02.26-án az országban elsőként számoltunk be "RDS prophylaxis Dexamethasonnal" című előadásunkban munkánkról. 1974. augusztusában Prágában a 4. Európai Perinatalis Kongresszuson tartottam előadást, eredményeinkről. 1976-ban az Orvosi Hetilapban közleményünk jelent meg "Antenatalisan adott Dexamethason az újszülöttkori respiratios disstress syndroma megelőzésére" címmel. Ebben a témában hazánkban ez volt az első publikáció.
Egyetemi laboratóriumi kooperáció nélkül nem tudtam volna elvégezni vizsgálataim. Faredin, Morvay és Falkay professzorok segítsége nélkül nem születhettek volna meg a közleményeim különböző szaklapokban Közben főnököm és Szontágh professzor támogatásával jelentkeztem akadémiai ösztöndíjas aspiránsnak. Aspiránsvezetőm Szontágh professzor főnököm kérését teljesítette és én továbbra is a kórházi osztályon dolgoztam mint osztályvezető helyettes. Időnként beszámoltam, hogy hol tartok tervezett munkámban. Szontágh professzor halála után Sas professzor volt témavezetőm. Aspiraturám alatt nem sikerült ösztöndíjat kapnom Új-Zélandba Liggins Professzorhoz, így csak levelezés útján volt vele kontaktusom. Nem titkolt célom volt, hogy osztályvezető szerettem volna lenni, mivel főnököm még realtive fiatal volt eszembe se jutott, hogy az ő helyére várakozzak. 1976-ban megpályáztam a Szentesi Kórház Szülészeti Osztályának vezető állását. Egy 55 és egy 44 ágyas osztály működött két épületben, két vezetővel és két külön egymással nem éppen baráti viszonyban levő munkacsoporttal. Az állást megkaptam, de nem is tudtam igazából mire vállalkoztam. Két szülőszoba, két műtőkét épületben. Feladatom volt, melyet feletteseim kijelöltek egyesíteni a két osztályt először dolgozói, majd épületi szinten. Egyik sem volt könnyű feladat. Nehezen fogadtak el, főleg a velem együtt két pályázó főorvos és az akkori kórházi párttitkár aki orvosként ott dolgozott az osztályon. Egy éven belül mindhárman elmentek a városból. Eltelt egy év mire lassan az orvosok és a nővérek is valahogyan elfogadtak személy szerint engem és az általam bevezetett módszereket. Szerencsés voltam, hogy néhány fiatal orvos mellém állt és végig kitartott mellettem. Becsületes, szorgalmas és kiváló szakemberek voltak. B.Nagy Zoltán, Szabó András, Vásárhelyi Béla, Kása Sándor, Beliczay Tamás majd később Józsa Géza, Apró Zoltán, Rácz Ferencz nélkül nem tudtam volna elképzeléseim megvalósítani. Bekapcsolódtak ők is az ágymelletti tudományos munkába. Előadásokat tartottak, publikáltak.
„Idiopathias respiratios Distress Syndroma megelőzése Dexamethasonnal” című disszertációm védése 1989-ben volt, a kandidátusi fokozatot 1980-ban kaptam meg. Az osztály felújítása, műszerek beszerzése sok fáradságba került, de számomra sok örömet is okozott.
1982-ben elképzeléseink szerint az egyik épületünk mellé 1600 m2-es új szárnyat építettek. Öt boxos szülőszoba, mellette császármetszés elvégzésére használt műtő. Korszerű újszülött és koraszülött osztály helyezkedett el az emeleten. A földszinten terhespathológia osztály, kisműtő, beteg látogató szoba és szociális helyiségek. Így egy épületben, korszerű körülmények között dolgozhattunk 99 ággyal.
1982-ben Szentesen első alkalommal tartottuk meg a Magyar Nőorvos Társaság Délmagyarországi Szekciójának Tudományos Ülését. Törekvéseink a perinatális mortalitás csökkentésére címmel. Következő Szectio ülést 1987-ben tartottuk „Szűrési lehetőségek a Szülészet-Nőgyógyászatban" témakörben.
A harmadik Délmagyarországi Decentrum ülést 1996-ban szerveztük. A fő témák a császármetszés és nőgyógyászati daganatos betegségek. A negyedik decentrum ülést 2001-ben rendeztük meg:. Antikoncepcio. Változókor kezelési lehetőségei. Császármetszés című sectiokban hangzottak el az előadások.
Mindig nagy megtiszteltetés volt számunkra, hogy rendezvényeinken a négy megye szülész-nőgyógyászain kívül Budapestről és az ország minden részéről sok vendégünk volt. Nagy büszkeséggel töltött el, hogy vezető professzorok is elfogadták a meghívást és eljöttek Szentesre. Zoltán Imre, Gáti István, Lampé László, Papp Zoltán, Kovács László, Pál Attila, Szabó Istvan, Paulin Ferenc, Doszpod József, Egyed Jenő, Borsos Antal, Sas Mihály, Rákóczi István, Bősze Péter, Bártfai György, Egyed Jenő. A felsorolás nem teljes.
A rendezvényeinken 150 és 200 közötti résztvevő volt minden alkalommal. 1985-ben sikerült az osztályunkra beszerezni egy ultrahang készüléket. Kórházunkban, de a megye többi kórházában sem volt még ultrahang diagnosztikus lehetőség.
1979-ben a Tokyoi Szülész-Nőgyógyász Kongresszuson, ismerkedtem meg a szülőszékkel a műszer kiállításon. 5 év múlva sikerült beszereznünk a Century Birthig Chair nevű szülőszéket. Később egy telemetrikus cardiotokográffal együtt használtuk és számos előadást tartottunk, majd közleményt írtunk a szerzett tapasztalatainkról. Hazánkban elsőként alkalmaztuk és számoltunk be a szülőszék előnyeiről.
Kovalovszki Lajos neonatológus főorvossal közösen megfigyeléseket végeztünk a chorioamnionitis és a koraszülés összefüggéséről. Előadásaink és közleményeink jelentek meg. Kandidátusi értekezést írt és védett meg a témából Kovalovszki Lajos főorvos.
1977-től Szentesen megszerveztük a kampányszerű, tüdőszűréssel egybekötött, nőgyógyászati rákszűrést. Ternai Antal kollegám végezte a szűréseket. Több közös közleményünk jelent meg, majd végül Ternai főorvos kandidátusi disszertációját megvédte a témából.
1985-ben a Szegedi Orvostudományi Egyetem címzetes egyetemi docensnek nevezett ki. 1988-ban osztályunk a Szegedi Orvostudományi Egyetem Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika oktató osztálya címet kapta.
1976-tól a Szentesi Kórház Tudományos Bizottságának tagja voltam, 1995-2003-ig elnöke. Minden hónapban tudományos ülést szerveztünk. Egy-egy ülésen más-más osztály orvosai szerepeltek, tartottak előadást. Az ország különböző klinikáiról hívtunk előadókat, akik szívesen vállalták a felkérést. Ezeken a tudományos esti üléseken sokszor száz vendég is megjelent, nemcsak szentesi orvosok, hanem a környező kórházak orvosai is. A kórház igazgatói tanácsának, műszerügyi bizottságának és szakszervezeti bizottságának is tagja voltam éveken keresztül. Osztályunkon a perinatalis és anyai mortalitás több mint két évtizeden át az országos és megyei átlag alatt volt. Aránylag korán elkezdtük a laparoszkopos műtéteinket is. Kezdetektől fogva a méhenkívüli terhességek laparoszkopos megoldásában a tuba konzerváló eljárást helyeztük előtérbe (lokalis citosztatikus kezelés, salpingotomia és evakuació/. Az endoszkópos társaság alapító vezetőségi tagja voltam több cikluson át. A magyar Nőorvos Társaság Délmagyarországi Szekciójának egy ciklusban elnöke, jelenleg is elnök helyettese vagyok.
2003. június 30-án nyugdíjaztak. Utódom, másik kórházból jött főorvos határozottan elzárkózott attól, hogy rész munkaidőben tovább dolgozhassak, szeretett munkahelyemen ahol 27 évig működtem. Pál Attila professzornak köszönhetően másnaptól a SZTE Szülészeti- Nőgyógyászati Klinikáján dolgozom részmunkaidőben. A szegedi, szentesi kórházban és jelenleg a Női Klinikán is 1967 óta orvostanhallgatók oktatásában aktívan részt veszek. alkalomszerűen szigorlati vizsga bizottsági tag, évtizedeken keresztül államvizsga bizottsági tag voltam 25 alkalommal kandidátusi, doktori és PhD védések bizottságában mint bizottsági tag, titkár és opponens vetem részt. A Magyar Nőorvosok Lapjában lektori feladatokat láttam el.
2008, 2009-ben Dr. Nagy Ferenccel együtt TDK szakdolgozat témavezető voltam, „Terhesség, szülés és gynecologiai problémák IBD-ben” témakörben. A Szegedi Akadémiai Bizottság Sebészeti munkacsoportjának megalakulása óta tagja vagyok.
Szakmai kitüntetéseim: 1986. Egészségügyi Miniszter Kiváló Munkáért, 1995. Szontágh Ferenc emlékérem, 1996. Bugyi István emlékérem, 2001. Semmelweis emlékérem, 2001. Magyar Millenium emlékérem.
Zömmel kandidátusi témámból számos helyen, európai és világkongresszusokon tartottam előadást. Prága (1974), Beográd (1975), Uppsala (1976), Russe (1977), Szubotica (1973), Zadar (1974), Beográd (1975), Bécs (1978), Tokyo (1979), Dubrovnik (1980), Barcelona (1980), Poznan (1981), Brussels (1982), Sendai (1985), Leipzig (1985), Szczecin (1988), Moszkva (1991), Washington (2000). Megjelent dolgozataim száma:87; előadások száma:261; Könyvrészlet: 3.
Két előadásomra vagyok igazán büszke. 1978-ban Bécsben a hatodik Európai Perinatális Medicina Kongresszuson "Studies on premature lambs of isotop labelled Oradexon treated pregnant sheep" előadásom után Csömös Sándor a Budapesti I.sz. Női Klinika professzora kis magyar társaság előtt nagyon megdicsért. Megjegyezte, hogy nem is tudta elképzelni, hogy városi kórházi körülmények között alapkutatást lehet végezni.
Másik előadásom Tokióban a IX. Nőgyógyász Világkongresszuson 1979-ben hangzott el "Examinations on premature lambs of 3H labelled Oradexon treated pregnant sheep" cimmel. A világkongresszuson több mint 20 magyar kollega közül csak Lampé László professzor - akkor még adjunktus - Kovács László és én tartottunk előadást.
Visszatekintve csaknem félévszázados szakmai pályafutásomra elégedett vagyok szerencsésnek mondhatom magam generációm többi tagjával együtt. Olyan páratlan fejlődésnek voltam aktív résztvevője, ami nem valószínű,hogy a következő generációnak megadatik. A fa sztetoszkóp és medence körzőtől indultam és ma a több dimenziós ultrahang, CT, MR, PET/CT adta kórismézési lehetőségeket vehetek igénybe szükség szerint. A magzat méhen belüli állapotának meghatározását csak a már említett sztetoszkóppal a megrepedt burok nyújtotta magzatvíz megtekintésével tudtuk megközelíteni. Nem sorolom fel, hogy ma hol tartunk ezen a területen. A genetikai vizsgálatok nagyrészt kiszűrik a fejlődési rendellenességeket, régen csak külső vizsgálat esetleg gyanú esetén rtg. vizsgálat állt rendelkezésünkre.
A születéskörüli és anyai halálozás 50 év alatt látványosan csökkent Az antikoncipiensek elterjedésének köszönhetően a terhesség megszakítások is csökkentek, ámbár még mindig nem a kívánt mértékben. A sokszor fatalis kimenetelű újszülöttkori respiratios disstress syndroma gyógyszeres megelőzése, vagy surfactant kezelése lehetővé tette a veszélyeztetett újszülöttek életben maradását. Az infertilitás kórismézése, kezelése forradalmi fejlődésen ment keresztül. Nem minden részletét megértve, ámulva néztem 1979-ben Tokyoban Edwards előadását és filmjét ahol a világ első un. lombik-babyjének létrejöttét mutatta be. Ma rutin lehetőség a rászoruló párok számára. Az új műtéti lehetőségek, a laparoszkópia a hyszteroszkópia, gyakori alkalmazása 50 évvel ezelőtt elképzelhetetlen volt. Az antibiotikumok széles választéka az Rh-isoimmunizáció kialakulásának megelőzése, a különböző vakcinák hozzáférhetősége betegségek megelőzését teszi lehetővé. A császármetszés indikációjának új értelmezésének köszönhetően a sectio caesarea nem ultimum refugium, hanem a profilaktikus beavatkozás eszköze a szülész kezében mint ahogy azt Zoltán professzor megjósolta évtizedekkel ezelőtt. A fejlődés minden állomását nem sorolhatom fel.
Szakmai működésemből levont tapasztalatok. Javaslatok a fiatal orvosoknak.
Mindenek előtt a beteg érdekeit tartsuk szem előtt. Legyünk velük megértőek, türelmesek, empátiásak. Higgyük el, hogy a betegeknek az esetek túlnyomó többségében igazuk van a betegségükkel kapcsolatban. Ne akarjuk bebizonyítani az ellenkezőjét. Főleg egy súlyos beteg esetében amíg nem vagyunk biztosak a diagnózisban, minden eszközt vegyünk igénybe annak tisztázására. Szakmai büszkeségünket félretéve kérjük ki mások véleményét is. Mindig a rosszabb, súlyosabb elváltozást kell először kizárni, csak azután mondhatjuk ki, a veszélytelenebb, enyhébb kórismét.
Kollegáinkkal, munkatársainkkal legyünk udvariasak, lehetőleg kedvesek. Vitás esetekben ne akarjuk minden áron bebizonyítani, hogy csak nekünk lehet igazunk.
Mindennap szakítsunk időt, hogy új szakmai ismereteket szerezzünk. Rendszeresen olvassunk szakfolyóiratot vagy internetet. Minél több hazai vagy külföldi kongresszuson vegyünk részt. A pontosság az ígéret betartása egy orvosnak kötelező. Megfelelő kritikával legyünk fogékonyak az új gyógyszerek, műszerek gyógyítási módszerek alkalmazására a mindennapi munkánk során. Rutin mindennapi megterhelő gyógyító munkánk mellett szakítsunk időt és energiát a tudományos munkára is. A szakmai kihívások elől nem szabad kitérni, vállalni kell a megoldásukat.
Idősebb kollegáimnak javasolni tudom, hogy a szakmai munkájukat ne hagyják abba egyik napról a másikra. Komoly lelki konfliktusoktól mentesülnek ez által. Tanácsolom, hogy mindenki saját felkészültségének, fizikai állapotának megfelelően, rendszeresen sportoljon.
Megjelent a Magyar Nőorvosok Lapjában, 2012.
Váratlanul és úgy gondolom érdemtelenül ért a megtisztelő felkérés, hogy szakmai lapunkban beszámoljak életutamról. Ahhoz a szülész-nőgyógyász generációhoz tartozom akik szerencsésnek mondhatják magukat, mert az elmúlt fél évszázad soha nem látott szakmai fejlődésének lehettek részesei.
Azt gondolom negyvennyolc éves munkám során különöset nem tettem, csak végeztem a dolgom és nem tértem ki a szakmai kihívások elől.
1938 február 7-én születtem a Jugoszláv Királysághoz tartozó Zomborban. Néhány évvel később Magyarországhoz,1945-ben Jugoszláviához, majd a közel múltban Szerbiai Köztársasághoz tartozik a város. Ez a változás nem ritka jelenség a mozgalmas Kárpát-medencében, mint ahogy az sem, hogy őseim révén legalább négy vér folyik ereimben. Apai részről lengyel és magyar, anyai ágon sváb és szerb.
1790-ben II.Lipót császártól nemesi címet kapott egyik apai ősöm, de sem apám sem én nem használtuk a Zólyomi előnevet. Ükapám mint falusi orvos az 1800-as évek második felében még otthon, konyhaasztalon operált vakbelet, vezetett háznál szüléseket. Másik felmenőm Budán tisztifőorvos volt és rendelkezett szülészmesteri oklevéllel is. Apai nagybátyám háziorvos volt. Anyai ági nagybátyám a Novi-Sadi Egyetemen belgyógyász professzor, unokahúgom ugyanitt nőgyógyász onkológus professzornő, unokabátyám farmakológus volt. Feleségem gyermekgyógyász, lányaim is orvosok.
Apám a Monarchia tengerészeténél hadbíró volt. Az összeomlás után Zomborban polgári bíró, majd 1941-tól a Szegedi Ítélő Tábla tanácselnöke. A Rákosi korszakban idő előtt nyugdíjazták, házunkból kitelepítettek bennünket. Édesanyám tanárnő, bátyám gyógyszerész, nővérem titkárnőként élte le életét.
Szegeden jártam általános iskolába és mivel osztályidegennek minősítettek az Építőipari Technikumba iskoláztak be. Édesanyámnak és igazgatónőmnek köszönhetően végül sikerült a Szegedi Radnóti Miklós Gimnáziumba beiratkoznom. Itt kiváló tanáraim voltak. Dr Vissi Józsefnek köszönhetem, hogy egy életre szólóan megszerettem a történelmet és irodalmat. Kertész Ferenctől kaptam a sport szeretetét. A kézilabda, kosárlabda és atlétika alapjait Ő tanította. Előző két sportágat versenyszerűen űztem évekig. Sportszeretetemnek köszönhetem, hogy később teniszeztem. Síelek, vitorlázom és kerékpározok ma is. Kezdetben torna tanár, majd jogász akartam lenni. Szüleim inspirációjának köszönhetően végül orvostanhallgatónak jelentkeztem 1956-ban.
Mint első éves orvostanhallgató beléptem a MEFESZ-be, alakuló gyűlésén részt vettem az Ady téri nagy előadóban. A szegedi tüntetéseken részt vettem. Egy alkalommal államvédelmisek /ÁVH/ vízágyúval eláztatva bennünket, menekülésre késztettek a Kendergyártól /ma Árkád Áruház/. Egy kollégiumba futottunk. A forradalom leverése után egy alkalommal munkásőrök megpofoztak igazoltatás közben, csupán azért mert kiderült, hogy egyetemista vagyok.
Egyetemi éveim alatt kiváló professzorok előadásait hallgathattam. Gellért Albert anatómia, Karády István kórélettan, Korpássy Béla kórbonctan, Ivánovics György mikrobiológia, Jancsó Miklós gyógyszertan, Földi Mihály és Julesz Miklós belgyógyászat, Petri Gábor és Láng Imre sebészet, Boda Domokos gyermekgyógyászat, Szontágh Ferenc szülészet-nőgyászat.
Negyed éves koromban demonstrátor voltam a Mikrobiológiai intézetben, előtte harmad éves koromban ugyanitt diákkörös hallgató. Ekkor pályamunkát is írtam, mellyel helyezést és pénzjutalmat kaptam. Nyári szünetek alatt a Köjálban dolgoztam mint laboratóriumi segédasszisztens. Ebben az időszakban érthetően mikrobiológus akartam lenni. Később inkább sebész, kifejezetten urológus. Barátkoztam azzal a gondolattal is, hogy a medicina királynőjével, a belgyógyászattal jegyezzem el a jövőmet. Mindig, és mai is azt gondolom, hogy aki nem ért a belgyógyászathoz az nem lehet jó sebész, nőgyógyász vagy bármilyen orvos. Végül azért lettem szülész-nőgyógyász mert szigorló évem alatt megszerettem a műtői és szülőszobai ténykedést, a fegyelmezett kitartó munkát. Nem utolsó sorban Szegeden szerettem volna maradni minden áron családi okok miatt. Kórházban nem volt csak laboratoriumi és szülészeti gyakornoki állás. Hatod éves koromban hetente két alkalommal ügyeltem a szülészeten a legöregebb szakorvossal. Egyre több orvosi munkát bíztak rám. Tudták és én is tudtam, hogy az osztályon szeretnék maradni állásban diplomám után. Megismertek és én is tisztában voltam, hogy mit vállalok. Cum laude szereztem diplomát és másnaptól a szülészeti osztályon dolgoztam. Főnököm, az osztályvezető főorvos Bódis Lajos volt, aki szorgalmával végül c. egyetemi tanár lett. Szigorú, fegyelmet és rendet követelt meg mindenkitől. Sokat és gyorsan operált. A műtéteket mi altattuk, maszkos inhalációs narcozissal. Havonta tízet ügyeltünk, utána, nem volt pihenőnap.
Kevesen voltunk az osztályon orvosok, de nővérek is. A várost nem hagyhattuk el, telefon mellett kellett tartózkodni annak ellenére, hogy évekig nem volt telefonom. Taxi jött értem sürgős behívás esetén. Minden műtéthez éjjel nappal az osztályunk orvosait behívták. Csak szabadság alatt hagyhattuk el a várost. Mai orvos szemével ez elképzelhetetlennek tűnik. Külföldi folyóiratokból referáltunk heti rendszerességgel. Két éves orvos koromban már előadást tartottam a kórházi tudományos ülésen. Részt vettünk a Szegedi Egyetem havi tudományos ülésein. Az l. sz. Budapesti Szülészet-Nőgyógyászati Klinikán is abban az időben két havonta volt szakmai összejövetel. Ide is rendszeresen feljártunk. Első dolgozatom 1967-ben jelent meg kórházunk tudományos munkásságát tartalmazó évkönyvben "Idő előtti burokrepedés kórismézése Nilus-kék festéssel" címmel. A dolgozat egy évvel később a Magyar Nőrvosok Lapjában is megjelent. Megszerettem a tudományos munkát, az előadás tartását és publikálást. 1968-ban jeles eredménnyel szakvizsgáztam Szontágh professzor úrnál.
Feleségem gyermekgyógyászként vezette az újszülött részleget. Újításként közösen vezettük be a magzatélesztés akkor újszerű módszerét. A hideg-meleg vizes ingerlés a lóbálás helyett a légutak leszívása utáni maszkos, majd Cole tubuson keresztüli oxygenisálást. Szomorúak voltunk amikor koraszülöttek, császármetszéssel született újszülöttek diabeteses anyák újszülöttjeit elvesztettük mindenféle beavatkozás ellenére. Ilyenkor a boncolás hyalin membrán betegséget (HMB) írt le. Akkor ezt mindenki gyógyíthatatlan kórnak tartotta. Liggins 1972-ben megjelent cikke után 2 hónappal én is elkezdtem a veszélyeztetett anyáknak Dexamethasont adni. Csökkent az újszülöttkori légzési zavar, a perinatalis veszteség. Éreztem, hogy ebben a témában lehetne kutatást végezni humán és állatkísérletes vonatkozásban is. Főnököm támogatott elképzeléseim megvalósításában.
A Szegedi Akadémiai Bizottság és a Szegedi Orvostudományi Egyetem Tudományos Ülésén 1974.02.26-án az országban elsőként számoltunk be "RDS prophylaxis Dexamethasonnal" című előadásunkban munkánkról. 1974. augusztusában Prágában a 4. Európai Perinatalis Kongresszuson tartottam előadást, eredményeinkről. 1976-ban az Orvosi Hetilapban közleményünk jelent meg "Antenatalisan adott Dexamethason az újszülöttkori respiratios disstress syndroma megelőzésére" címmel. Ebben a témában hazánkban ez volt az első publikáció.
Egyetemi laboratóriumi kooperáció nélkül nem tudtam volna elvégezni vizsgálataim. Faredin, Morvay és Falkay professzorok segítsége nélkül nem születhettek volna meg a közleményeim különböző szaklapokban Közben főnököm és Szontágh professzor támogatásával jelentkeztem akadémiai ösztöndíjas aspiránsnak. Aspiránsvezetőm Szontágh professzor főnököm kérését teljesítette és én továbbra is a kórházi osztályon dolgoztam mint osztályvezető helyettes. Időnként beszámoltam, hogy hol tartok tervezett munkámban. Szontágh professzor halála után Sas professzor volt témavezetőm. Aspiraturám alatt nem sikerült ösztöndíjat kapnom Új-Zélandba Liggins Professzorhoz, így csak levelezés útján volt vele kontaktusom. Nem titkolt célom volt, hogy osztályvezető szerettem volna lenni, mivel főnököm még realtive fiatal volt eszembe se jutott, hogy az ő helyére várakozzak. 1976-ban megpályáztam a Szentesi Kórház Szülészeti Osztályának vezető állását. Egy 55 és egy 44 ágyas osztály működött két épületben, két vezetővel és két külön egymással nem éppen baráti viszonyban levő munkacsoporttal. Az állást megkaptam, de nem is tudtam igazából mire vállalkoztam. Két szülőszoba, két műtőkét épületben. Feladatom volt, melyet feletteseim kijelöltek egyesíteni a két osztályt először dolgozói, majd épületi szinten. Egyik sem volt könnyű feladat. Nehezen fogadtak el, főleg a velem együtt két pályázó főorvos és az akkori kórházi párttitkár aki orvosként ott dolgozott az osztályon. Egy éven belül mindhárman elmentek a városból. Eltelt egy év mire lassan az orvosok és a nővérek is valahogyan elfogadtak személy szerint engem és az általam bevezetett módszereket. Szerencsés voltam, hogy néhány fiatal orvos mellém állt és végig kitartott mellettem. Becsületes, szorgalmas és kiváló szakemberek voltak. B.Nagy Zoltán, Szabó András, Vásárhelyi Béla, Kása Sándor, Beliczay Tamás majd később Józsa Géza, Apró Zoltán, Rácz Ferencz nélkül nem tudtam volna elképzeléseim megvalósítani. Bekapcsolódtak ők is az ágymelletti tudományos munkába. Előadásokat tartottak, publikáltak.
„Idiopathias respiratios Distress Syndroma megelőzése Dexamethasonnal” című disszertációm védése 1989-ben volt, a kandidátusi fokozatot 1980-ban kaptam meg. Az osztály felújítása, műszerek beszerzése sok fáradságba került, de számomra sok örömet is okozott.
1982-ben elképzeléseink szerint az egyik épületünk mellé 1600 m2-es új szárnyat építettek. Öt boxos szülőszoba, mellette császármetszés elvégzésére használt műtő. Korszerű újszülött és koraszülött osztály helyezkedett el az emeleten. A földszinten terhespathológia osztály, kisműtő, beteg látogató szoba és szociális helyiségek. Így egy épületben, korszerű körülmények között dolgozhattunk 99 ággyal.
1982-ben Szentesen első alkalommal tartottuk meg a Magyar Nőorvos Társaság Délmagyarországi Szekciójának Tudományos Ülését. Törekvéseink a perinatális mortalitás csökkentésére címmel. Következő Szectio ülést 1987-ben tartottuk „Szűrési lehetőségek a Szülészet-Nőgyógyászatban" témakörben.
A harmadik Délmagyarországi Decentrum ülést 1996-ban szerveztük. A fő témák a császármetszés és nőgyógyászati daganatos betegségek. A negyedik decentrum ülést 2001-ben rendeztük meg:. Antikoncepcio. Változókor kezelési lehetőségei. Császármetszés című sectiokban hangzottak el az előadások.
Mindig nagy megtiszteltetés volt számunkra, hogy rendezvényeinken a négy megye szülész-nőgyógyászain kívül Budapestről és az ország minden részéről sok vendégünk volt. Nagy büszkeséggel töltött el, hogy vezető professzorok is elfogadták a meghívást és eljöttek Szentesre. Zoltán Imre, Gáti István, Lampé László, Papp Zoltán, Kovács László, Pál Attila, Szabó Istvan, Paulin Ferenc, Doszpod József, Egyed Jenő, Borsos Antal, Sas Mihály, Rákóczi István, Bősze Péter, Bártfai György, Egyed Jenő. A felsorolás nem teljes.
A rendezvényeinken 150 és 200 közötti résztvevő volt minden alkalommal. 1985-ben sikerült az osztályunkra beszerezni egy ultrahang készüléket. Kórházunkban, de a megye többi kórházában sem volt még ultrahang diagnosztikus lehetőség.
1979-ben a Tokyoi Szülész-Nőgyógyász Kongresszuson, ismerkedtem meg a szülőszékkel a műszer kiállításon. 5 év múlva sikerült beszereznünk a Century Birthig Chair nevű szülőszéket. Később egy telemetrikus cardiotokográffal együtt használtuk és számos előadást tartottunk, majd közleményt írtunk a szerzett tapasztalatainkról. Hazánkban elsőként alkalmaztuk és számoltunk be a szülőszék előnyeiről.
Kovalovszki Lajos neonatológus főorvossal közösen megfigyeléseket végeztünk a chorioamnionitis és a koraszülés összefüggéséről. Előadásaink és közleményeink jelentek meg. Kandidátusi értekezést írt és védett meg a témából Kovalovszki Lajos főorvos.
1977-től Szentesen megszerveztük a kampányszerű, tüdőszűréssel egybekötött, nőgyógyászati rákszűrést. Ternai Antal kollegám végezte a szűréseket. Több közös közleményünk jelent meg, majd végül Ternai főorvos kandidátusi disszertációját megvédte a témából.
1985-ben a Szegedi Orvostudományi Egyetem címzetes egyetemi docensnek nevezett ki. 1988-ban osztályunk a Szegedi Orvostudományi Egyetem Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika oktató osztálya címet kapta.
1976-tól a Szentesi Kórház Tudományos Bizottságának tagja voltam, 1995-2003-ig elnöke. Minden hónapban tudományos ülést szerveztünk. Egy-egy ülésen más-más osztály orvosai szerepeltek, tartottak előadást. Az ország különböző klinikáiról hívtunk előadókat, akik szívesen vállalták a felkérést. Ezeken a tudományos esti üléseken sokszor száz vendég is megjelent, nemcsak szentesi orvosok, hanem a környező kórházak orvosai is. A kórház igazgatói tanácsának, műszerügyi bizottságának és szakszervezeti bizottságának is tagja voltam éveken keresztül. Osztályunkon a perinatalis és anyai mortalitás több mint két évtizeden át az országos és megyei átlag alatt volt. Aránylag korán elkezdtük a laparoszkopos műtéteinket is. Kezdetektől fogva a méhenkívüli terhességek laparoszkopos megoldásában a tuba konzerváló eljárást helyeztük előtérbe (lokalis citosztatikus kezelés, salpingotomia és evakuació/. Az endoszkópos társaság alapító vezetőségi tagja voltam több cikluson át. A magyar Nőorvos Társaság Délmagyarországi Szekciójának egy ciklusban elnöke, jelenleg is elnök helyettese vagyok.
2003. június 30-án nyugdíjaztak. Utódom, másik kórházból jött főorvos határozottan elzárkózott attól, hogy rész munkaidőben tovább dolgozhassak, szeretett munkahelyemen ahol 27 évig működtem. Pál Attila professzornak köszönhetően másnaptól a SZTE Szülészeti- Nőgyógyászati Klinikáján dolgozom részmunkaidőben. A szegedi, szentesi kórházban és jelenleg a Női Klinikán is 1967 óta orvostanhallgatók oktatásában aktívan részt veszek. alkalomszerűen szigorlati vizsga bizottsági tag, évtizedeken keresztül államvizsga bizottsági tag voltam 25 alkalommal kandidátusi, doktori és PhD védések bizottságában mint bizottsági tag, titkár és opponens vetem részt. A Magyar Nőorvosok Lapjában lektori feladatokat láttam el.
2008, 2009-ben Dr. Nagy Ferenccel együtt TDK szakdolgozat témavezető voltam, „Terhesség, szülés és gynecologiai problémák IBD-ben” témakörben. A Szegedi Akadémiai Bizottság Sebészeti munkacsoportjának megalakulása óta tagja vagyok.
Szakmai kitüntetéseim: 1986. Egészségügyi Miniszter Kiváló Munkáért, 1995. Szontágh Ferenc emlékérem, 1996. Bugyi István emlékérem, 2001. Semmelweis emlékérem, 2001. Magyar Millenium emlékérem.
Zömmel kandidátusi témámból számos helyen, európai és világkongresszusokon tartottam előadást. Prága (1974), Beográd (1975), Uppsala (1976), Russe (1977), Szubotica (1973), Zadar (1974), Beográd (1975), Bécs (1978), Tokyo (1979), Dubrovnik (1980), Barcelona (1980), Poznan (1981), Brussels (1982), Sendai (1985), Leipzig (1985), Szczecin (1988), Moszkva (1991), Washington (2000). Megjelent dolgozataim száma:87; előadások száma:261; Könyvrészlet: 3.
Két előadásomra vagyok igazán büszke. 1978-ban Bécsben a hatodik Európai Perinatális Medicina Kongresszuson "Studies on premature lambs of isotop labelled Oradexon treated pregnant sheep" előadásom után Csömös Sándor a Budapesti I.sz. Női Klinika professzora kis magyar társaság előtt nagyon megdicsért. Megjegyezte, hogy nem is tudta elképzelni, hogy városi kórházi körülmények között alapkutatást lehet végezni.
Másik előadásom Tokióban a IX. Nőgyógyász Világkongresszuson 1979-ben hangzott el "Examinations on premature lambs of 3H labelled Oradexon treated pregnant sheep" cimmel. A világkongresszuson több mint 20 magyar kollega közül csak Lampé László professzor - akkor még adjunktus - Kovács László és én tartottunk előadást.
Visszatekintve csaknem félévszázados szakmai pályafutásomra elégedett vagyok szerencsésnek mondhatom magam generációm többi tagjával együtt. Olyan páratlan fejlődésnek voltam aktív résztvevője, ami nem valószínű,hogy a következő generációnak megadatik. A fa sztetoszkóp és medence körzőtől indultam és ma a több dimenziós ultrahang, CT, MR, PET/CT adta kórismézési lehetőségeket vehetek igénybe szükség szerint. A magzat méhen belüli állapotának meghatározását csak a már említett sztetoszkóppal a megrepedt burok nyújtotta magzatvíz megtekintésével tudtuk megközelíteni. Nem sorolom fel, hogy ma hol tartunk ezen a területen. A genetikai vizsgálatok nagyrészt kiszűrik a fejlődési rendellenességeket, régen csak külső vizsgálat esetleg gyanú esetén rtg. vizsgálat állt rendelkezésünkre.
A születéskörüli és anyai halálozás 50 év alatt látványosan csökkent Az antikoncipiensek elterjedésének köszönhetően a terhesség megszakítások is csökkentek, ámbár még mindig nem a kívánt mértékben. A sokszor fatalis kimenetelű újszülöttkori respiratios disstress syndroma gyógyszeres megelőzése, vagy surfactant kezelése lehetővé tette a veszélyeztetett újszülöttek életben maradását. Az infertilitás kórismézése, kezelése forradalmi fejlődésen ment keresztül. Nem minden részletét megértve, ámulva néztem 1979-ben Tokyoban Edwards előadását és filmjét ahol a világ első un. lombik-babyjének létrejöttét mutatta be. Ma rutin lehetőség a rászoruló párok számára. Az új műtéti lehetőségek, a laparoszkópia a hyszteroszkópia, gyakori alkalmazása 50 évvel ezelőtt elképzelhetetlen volt. Az antibiotikumok széles választéka az Rh-isoimmunizáció kialakulásának megelőzése, a különböző vakcinák hozzáférhetősége betegségek megelőzését teszi lehetővé. A császármetszés indikációjának új értelmezésének köszönhetően a sectio caesarea nem ultimum refugium, hanem a profilaktikus beavatkozás eszköze a szülész kezében mint ahogy azt Zoltán professzor megjósolta évtizedekkel ezelőtt. A fejlődés minden állomását nem sorolhatom fel.
Szakmai működésemből levont tapasztalatok. Javaslatok a fiatal orvosoknak.
Mindenek előtt a beteg érdekeit tartsuk szem előtt. Legyünk velük megértőek, türelmesek, empátiásak. Higgyük el, hogy a betegeknek az esetek túlnyomó többségében igazuk van a betegségükkel kapcsolatban. Ne akarjuk bebizonyítani az ellenkezőjét. Főleg egy súlyos beteg esetében amíg nem vagyunk biztosak a diagnózisban, minden eszközt vegyünk igénybe annak tisztázására. Szakmai büszkeségünket félretéve kérjük ki mások véleményét is. Mindig a rosszabb, súlyosabb elváltozást kell először kizárni, csak azután mondhatjuk ki, a veszélytelenebb, enyhébb kórismét.
Kollegáinkkal, munkatársainkkal legyünk udvariasak, lehetőleg kedvesek. Vitás esetekben ne akarjuk minden áron bebizonyítani, hogy csak nekünk lehet igazunk.
Mindennap szakítsunk időt, hogy új szakmai ismereteket szerezzünk. Rendszeresen olvassunk szakfolyóiratot vagy internetet. Minél több hazai vagy külföldi kongresszuson vegyünk részt. A pontosság az ígéret betartása egy orvosnak kötelező. Megfelelő kritikával legyünk fogékonyak az új gyógyszerek, műszerek gyógyítási módszerek alkalmazására a mindennapi munkánk során. Rutin mindennapi megterhelő gyógyító munkánk mellett szakítsunk időt és energiát a tudományos munkára is. A szakmai kihívások elől nem szabad kitérni, vállalni kell a megoldásukat.
Idősebb kollegáimnak javasolni tudom, hogy a szakmai munkájukat ne hagyják abba egyik napról a másikra. Komoly lelki konfliktusoktól mentesülnek ez által. Tanácsolom, hogy mindenki saját felkészültségének, fizikai állapotának megfelelően, rendszeresen sportoljon.
Megjelent a Magyar Nőorvosok Lapjában, 2012.